Végtelen

Nem tudom azt, hogy hol vagyok, miért születtem, s meg miért halok.
Miért hogy oly sok szem fénytelen, miért nem süt át az értelem
sehol? Egy menedék csupán nekem, hely hol nyugtomat végleg meglelem: maga a végtelen.

Véges vágyak bilincsbe vertek, folytó görcsükkel át öleltek,
ám szorításuk semmivé lett, mert végtelen lelkem szárnyra ébredt.
Végtelen erős minden álmom, ha végtelen világim bejárom, csak a végtelen segít végtelen.

Véges világokban jó helyem, ugyan végzetes, de meg nem lelem.
A végesség hamar véget ér, piciny lelkemnek már túl szűk e tér.
Végtelenné lesz életem még ha, végét érnem el is kénytelen, a végtelen legyen az én jelem.

Véges problémák tömlöcéből, elő végtelen erőm könnyedén tör.
Nincs fal mi lelkem útját állná, s nincs álom, aki lepipálná!
Végtelen semmim többet ér a véges mindenség kincsinél, a végtelen örökkön lesz velem.

Végtelen lelkem hogyha boldog, végtelen jár át minden csontot,
ám végtelen szívem mikor vérzik, végtelen sebből ontja vérit.
Fájdalmam is mind végtelen, hol rossz, csak nagyon rossz terem. A teher, az is mind végtelen!

Végtelen világom mellett mások űznek végtelen véges ostobaságot.
Véges Földünk is végét járja mint sok véges cél és sok éhes pára.
A végtelenség is véget ér, mikor küzd'ni kell már a létekért. A végtelen lesz a végzetem.
(hisz)

Végtelen élni már nem képes, a véges test, hogyha véget érez.
A végtelen vágy is szerte foszlik, ha véges világa összeomlik.
Csak végességünk a végtelen. Bánj hát óvatosan, finoman velem! Hálám, lehet, majd végtelen!